A magyar holokauszt mindannyiunk közös tragédiája. Vannak állítások, amelyek evidensek, amelyeket nem kell külön magyarázni, és véleményem szerint az iménti állítás is ezek közé tartozik. Zsidó, cigány és egyéb ideologikus szempontok alapján kiválasztott honfitársaink tervszerű, kíméletlen lemészárlása a magyar nemzet közös tragédiája. Ez természetesen nem kollektív bűnösséget jelent, de az emlékezés, az emlékeztetés kötelezettségét rója ránk. Egy egészséges tudatú nemzetnek nem elfordulnia kell történelmi tragédiáitól, hanem szembe kell néznie azokkal, és méltó módon meg kell emlékeznie az áldozatokról.
Lázár János államtitkár úr a közelmúltban jelentette be, hogy Magyarország kormánya a holokauszt hetvenedik évfordulóját, 2014-et Magyar Holokauszt Emlékévvé nyilvánítja. Az év során számos, a méltó megemlékezést szolgáló program, esemény valósul majd meg, és olyan beruházásokra is lehetőség nyílik – köztük zsinagóga- és temetőfelújításokra, valamint a Józsefvárosi pályaudvar emlékhellyé alakítására –, amelyek a kegyeleti szempontok mellett közös építészeti-kulturális értékeink megóvását is szolgálják. A kormányzat azonban semmiképpen sem kívánja „kisajátítani” az emlékezést, ezért egy olyan civil alap létrehozásáról döntött, amelynek révén a legszélesebb körben juthatnak civil szervezetek, magánszemélyek vagy helyi kezdeményezéseket felkaroló önkormányzatok pályázati támogatáshoz programjaik megvalósítására.
A civil alap létrehozásának indoka az volt, hogy ne központilag dőljön el, mely programok, megvalósuló kiadványok, művészeti alkotások kapnak támogatást, hanem egy több lépcsős konzultációs folyamat révén határozzunk erről. A Miniszterelnökség – a kormány oldalán hamarosan megjelenő, a mai sajtótájékoztatónkon ismertetett – pályázati kiírása alapján a pályázatokat az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottsága – tehát egy többpárti nyilvános fórum – véleményezi, ugyanakkor a bizottság elnökeként kiemelten fontosnak tartom, hogy a hazai zsidóságot képviselő szervezeteket, valamint a cigányság képviselőit is bevonjuk a döntési folyamatba. A civil alap létrehozása mellett szól az is, hogy – politikai ellenfeleink gyakori kritikájával ellentétben – nem akarunk mindentudó szerepben tetszelegni: elképzelhető, hogy vannak olyan helyi kezdeményezések, amelyek máskülönben nem kerülnének a döntéshozók látókörébe, pedig megvalósításra méltók, támogatásra érdemesek. Így a helyi közösségek lehetőséget kapnak arra, hogy megemlékezhessenek az őket ért veszteségekről, ráadásul olyan formában tegyék ezt, amely számukra a leginkább megfelelő.
Ha egy politikus blogot ír, annak többnyire politikai okai vannak. Ezt a bejegyzést azonban inkább arra akarom felhasználni, hogy ezáltal is minél szélesebb körben értesülhessenek arról a potenciális pályázók: van hová pályázniuk, van mire pályázniuk – hiszen a kormányzat másfél milliárd forintot szán erre a célra – és érdemes pályázniuk, mert átlátható elbírálásra, a valós igények figyelembevételére számíthatnak. S ha mégis van politikai üzenete mindennek, az – bízom benne – túlmutat a pártpolitikán: van, amikor evidens állításokat kell tennünk, és le kell vonnunk belőlük a megfelelő következtetéseket. A magyar holokauszt mindannyiunk közös tragédiája, és most lehetőség nyílik a méltó megemlékezésre.
