Nem mindig a terveink szerint alakul az életünk. Ha valami nem úgy történik velem, ahogyan elképzeltem, akkor sem hagyok magam mögött csapot-papot, nem vonulok el sértődötten, hanem dolgozom tovább. Ha valamibe belekezdek, akkor azt addig csinálom, ameddig lehetőségem és feladatom van.

Így voltam az államtitkári megbízatásommal is. Már az első napon egyértelművé tettem a munkatársaimnak, hogy az utolsó pillanatig végig egyforma intenzitással és elhivatottsággal kell dolgoznunk, tartson a mandátumom akár egy hónapig, akár hosszú évekig. Bár február 15-én közös sajtótájékoztatón jelentettük be, hogy miniszter úr a jövőben nem számít a munkámra, február 27-ig maradtam kultúráért felelős államtitkár. A rám bízott ágazat iránt érzett felelősség miatt a terveimnek megfelelően végig dolgoztam, 27-én délután négykor még vendéget fogadtam, ugyan már csak a tárgyalóban, hiszen az irodám két napja üres volt: kiürítették az utódom, Halász János bútorai számára. Természetesen ezekben a napokban döntéseket is hoztam, az élet nem állhatott le, nem hagyhattam aktakupacokat Halász Jánosra. Nem állhat le hetekre a munka csak azért, mert váltás történik az államtitkárság élén.

Ezt most azért hozom szóba, mert a Népszabadság március 13-ai számában Egy „biodíszlet” esélyei című cikkhez hangzatos alcím lettem: L. Simon László utolsó munkanapján adott rapid felmentést a győztesnek. Annak apropóján, hogy 13 induló közül nem az egyébként kiváló művésznő Szalay Kriszta lett a Budaörsi Játékszín igazgatója, szememre vetik, hogy felmentettem a végzettséggel kapcsolatos előírások alól a végül befutó Frigyesi Andrást.

A lapnak is elmondtam: a direktor személyéről döntő testület fordult ezzel a kéréssel hozzám, amit méltányoltam. Amihez egyébként államtitkárként jogom volt. Arról igazán nem tehetek, hogy ez éppen egybeesett államtitkárságom utolsó napjaival. (Hozzáteszem: gyanítom, utódom se járt volna jobban, ha történetesen ő adja meg a felmentést, csak akkor az lett volna az alcím, hogy első munkanapján hozott rapid döntést.) Az önkormányzat intézményének igazgatóját természetesen nem az államtitkár nevezi ki, hanem a testület, így történt ez Budaörsön is.

Bár a cikk nem említi, de azért a tényszerű tájékoztatás érdekében hozzáteszem: nem egyedi esetről volt szó. Nem először adtam ugyanis végzettségi előírások alól felmentést egy képviselő-testület kérésére azért, hogy azt a művészt nevezhessék ki egy intézmény élére, akivel úgy érzik, együtt tudnának dolgozni, s akinek a szakmai pályafutása önmagában is kellő garanciát jelenthet. Megtettem ezt a szegedi városvezetés kezdeményezésére, Herczeg Tamás esetében is, aki így a Szegedi Szabadtéri Játékok – reményeim szerint sikeres – vezetője lehet. Csak ennek a kérésnek nem volt hírértéke a Népszabadság számára.

Rosszindulatú lennék, ha azt gondolnám: nem azért, mert azt a felmentést nem az utolsó munkanapomon hagytam jóvá?